Sz�ks�gem van r�d

R�n�ztem.

K�nnycseppek csorogtak a szem�b�l. �gy �reztem, �n sem b�rom tov�bb. Nem tudtam mit tenni. Odal�ptem hozz�, j� er�sen magamhoz szor�tottam, �s a f�l�be s�gtam:

-         Tudod, nem biztos, hogy mindig az a j�, amit tenned kell.

-         Honnan tudod, hogy mit kell tennem?

-         Tudom, �s ez �ppen el�g.

-         Sosem �rtettelek.

A l�ny m�r engedett a szor�t�son, de nem engedte el a fi�t.

- K�rlek, ne csin�ld ezt! – a hangom kezdett egyre hiszt�rikusabb� v�lni. Nem engedhettem el. Csak ez j�rt a fejemben.

- Musz�j.

- De nekem sz�ks�gem van r�d! Nem hagyhatsz egyed�l...

- Hi�nyozni fogsz...

- Te is nekem... k�rlek, maradj... – n�ztem r� csillog�, v�gyt�l �g� szemekkel.

- Nem tehetem.

- �s mi�rt nem? Hm, MI�RT? – az utols� szavakat m�r ord�tottam. Ha �gy marad�sra b�rom…

- Mert meg kell tennem. Ne tedd m�g nehezebb� sz�momra – szomor� kis�rt szemekkel n�zett r�m – M�g…

- NEM TEHETED EZT! SZERETLEK! – v�gtam a szav�ba �s m�g szorosabb� v�lt az �lel�sem.

-… tal�lkozunk.

� fel�llt, ell�k�tt mag�t�l, kit�r�lte a szem�b�l a k�nnycseppeket �s m�g egyszer utolj�ra belen�zett a szemembe.

-         �g�rem…

Ez volt az a pillanat, amikor m�r nem b�rtam. Zokog�sban t�rtem ki, ezzel �sszemocskolva a feh�r selyemruh�mat.

-         K�rlek ne… szeretlek… - mondtam szinte suttogva magam el� meredve.

-         �n is.

T�bbet m�r nem mondott. Nem volt sz�ks�g szavakra. Elvesztettem �t. �reztem, hogy nincs vissza�t �s � se �ll meg. Itt v�get �rt az �letem. Elvesztettem �letem �rtelm�t egy pillanat alatt. Mert sz�ks�gem volt r�. �s akire nekem sz�ks�gem van, az mindig elhagy...