Szerethettem

Nem is tudom, hol kezdjem.

Minden olyan bonyolult lett.

Megváltozott mindenki, és minden.

Megváltoztam én, megváltozott a világ…

De miért történt mindez?

Miért kellett mindennek megtörténnie?

Nem volt elég, hogy elvették tőlem azt, akit a legjobban szerettem?

Azt az embert, aki az életemet jelentette?

És most éljek nélküle?

Nélküle… nélküle… nélküle…

Nem bírnám elviselni a kínt.

A kínt, ami legbelül marcangolna, majd egy ronccsá válnék…

Egy emberi ronccsá, ami semmit és senkit sem érdemel meg…

Még őt sem…

Az egyetlent, aki igazán szerettem… szeretek, és szeretni fogok…

Aki engem is szeretett… valamikor…

Vessek véget az életemnek?

Vessek véget a szenvedésemnek?

Soha többé ne szeressek?

Igen… ez a legjobb…

Véget vetek az életemnek, és többé nem szerethetek, és nem szerethetnek…

Csak egy valakit szerethettem: őt… az egyetlent…

Őt…

Már nem bírom sokáig…

Talán ez életem utolsó órája…

Utolsó perce…

Utolsó másodperce…

A sors kiszámíthatatlan…

Csak egy csepp méreg, és mindennek vége van…

Nem fájna… nem érzeném…

Jobb ez így…

Bárki, aki ezt elolvassa, üzenem:

Nagyon szerettem, és szerelemmel haltam meg…